Tóth Edina

Képviselő, Európai Parlament

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar történelem-angol szakán, majd a Századvég Politikai Iskolán, ezt követően pedig a bécsi Diplomáciai Akadémia, Európa Unió szakán végzett. 1998-ban kezdett el dolgozni a Külügyminisztériumban, majd 2001-ben a Fidesz frakcióvezetőjének külpolitikai és sajtótanácsadója lett a Magyar Országgyűlésben. 2004-ben felvételt nyert az Európai Néppárt képviselőcsoportjához tanácsadóként. 2019-ig az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság munkáját segítette. Ugyanebben az évben választották meg Európai Parlamenti képviselőnek, azóta főtag a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottságban, póttag a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságban. 2020-2021 között az Európai Parlament mesterséges intelligenciával foglalkozó különbizottságának (AIDA) alelnöke volt.