Jakab Roland

a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke.

Szakmai pályafutása 2000-ben indult, amikor csatlakozott az Ericsson Magyarország Kft-hez, ahol kezdetben stratégiai üzleti tanácsadói feladatokat látott el, majd mobil banki projektek fejlesztésével és vezetésével foglalkozott. Ezt követően a Multimédia termékek értékesítéséért volt felelős Magyarországon és Macedóniában. 2008-ban marketing és kommunikációs igazgatónak, majd általános vezérigazgató-helyettesnek nevezték ki.  2013-tól a 2000 főt foglalkoztató (ebből 1600 fő K+F munkatárs) vállalat ügyvezető igazgatója lett, majd 2018-tól a nyolc országot felölelő közép-európai régió stratégiai igazgatója.  Számos szakmai és társadalmi szervezetben vállal vezető szerepet. 2020-ban az „Év legsikeresebb ICT-menedzsere” elismerésben részesült.