Lábody Péter

Jogi, nemzetközi és innovációs ügyekért felelős elnökhelyettes, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Lábody Péter több mint 10 éve dolgozik a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában, tevékenységi körébe kezdetben elsősorban a szerzői jogi területek, illetve a hamisított termékek és szellemi tulajdont sértő szolgáltatások ellen küzdő Hamisítás Elleni Nemzeti Testület működésének szakmai kontrollja tartozott. A szerzői jogi főosztály vezetőjeként kulcsszerepet játszott a szerzői jogi törvény 2021-ben hatályba lépő módosításának előkészítésében. Nemzetközi tapasztalatait a Szellemi Tulajdon Világszervezete Szerzői jogi Állandó Bizottságának alelnökeként, valamint a magyar álláspont európai uniós döntéshozatali folyamatokban való képviselete során szerezte. Elnökhelyettesként a jogi, nemzetközi és innovációtámogatási területek irányításával és felügyeletével foglalkozik. Hivatali feladatai mellett kutatóként, szakértőként is dolgozik, számos publikáció szerzője. Magánéletében feleségével egy ikerpárt nevelnek.