Összes előadó
Bauer Tamás

Bauer Tamás

OOH tagozat elnök

MRSZ

Bemutatkozás

Bauer Tamás pályafutását logisztikai mérnökként kezdte, szakmai érdeklődése azonban hamar a marketing és a média világa felé fordult. Pályája első szakaszában magyar, majd nemzetközi vállalatoknál szerzett marketing- és brand manageri tapasztalatot. Később, a média területén kialakított kapcsolatrendszerének köszönhetően egy vidéki napilap budapesti irodájának vezetője lett. A közterületi reklámpiacra akkori vezetője ajánlásával került: ügyvezetői pozíciót kapott egy közterületi kampányok optimalizálásával foglalkozó vállalatnál. Azóta, immár 26 éve dolgozik az OOH szektorban, pályafutása során mindvégig sales house jellegű cégek vezetőjeként. Jelenleg az IK Outdoor tulajdonosa és ügyvezetője. A vállalat egyik legfontosabb versenyelőnyének azt a több évtized alatt felhalmozott szakmai tapasztalatot tartja, amelyet elsősorban nagy nemzetközi ügynökségek közterületi kampányainak tervezése, összeállítása és optimalizálása során szereztek. Ennek meghatározó alapja a magasan képzett, sokoldalú és jelentős piaci tapasztalattal rendelkező szakembergárda. Az IK Outdoor 2010 után az akkor még újdonságnak számító digitális közterületi hálózatok egyik legjelentősebb értékesítőjévé vált, és aktív szerepet játszott a hazai digitális OOH szegmens fejlődésében és felfutásában. 2025-ben a vállalat elsőként vezette be Magyarországon a programmatic Digital OOH vásárlás lehetőségét, megteremtve ezzel egy rugalmasabb, adatalapú és automatizált médiavásárlási megközelítés hazai alkalmazásának alapjait, új lehetőségeket nyitva a közterületi média értékesítésében. Bauer Tamás 2026 júniusa óta a Magyar Reklámszövetség OOH Tagozatának elnöke.