
Vágó és tartalomgyártó, stúdióvezető
Tizenkét éves kora óta, immár több mint 25 éve foglalkozik vágással, videókészítéssel és filmes utómunkával. Az ELTE filmelmélet–filmtörténet szakának elvégzése után a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett mozgókép-vágó diplomát. Az általa vágott Erdő című rövidfilm 2011-ben a Berlinale Shorts, a Provincia pedig 2014-ben a cannes-i Cinéfondation programjában szerepelt. Vágója volt az Amerikai Filmakadémia Diák-Oscar-díjával elismert Ostrom című rövidfilmnek; munkái közé tartozik továbbá a Guerilla, az Együtt kezdtük, az Átjáróház és a Hunyadi című sorozat fináléja. A FOMO vágásáért 2020-ban Magyar Filmdíjat és Magyar Filmkritikusok Díját kapott. Trailervágóként többek között a Kincsem, A Viszkis és a Drakulics elvtárs előzetesein dolgozott. Saját utómunka-cégével hazai és nemzetközi produkciók utómunkájában vesz részt, a Lumiere Filmiskolában oktat, YouTube-csatornáján pedig a vágást és a mozgóképes történetmesélést népszerűsíti. Emellett a Cérnagyár egyik alapítója, amely online tartalomgyártók közösségi és alkotói tereként működik.