
felelős szerkesztő
Index
Murányi András 51 éves; három évtizede dolgozik a magyar médiában, illetve a kommunikáció területein. Kommunikáció szakos bölcsészként végzett, pályáját az Új Magyarország sportrovatában kezdte, majd – két részletben – tizenhat esztendőt töltött élete legmeghatározóbb újságjánál, a Népszabadságnál. Első időszakában a sportrovat munkatársaként, emellett tv-kritikusként és publicistaként dolgozott, második periódusában – visszatérése után – Magyarország első számú szeriőz napilapjának utolsó főszerkesztője volt. Közben – négy évig – általános főszerkesztő-helyettesként felelt a Ringier-tulajdonú Nemzeti Sport-csoport print, online és magazin felületeiért. Később hírigazgatóként segítette az újrainduló Zoom.hu felfutását, majd – kihívást keresve – átigazolt a politikai szcénába: 2019-től főpolgármester-jelölti és főpolgármesteri kampányokban kommunikációs igazgatóként és kampányfőnök-helyettesként tevékenykedett, miközben sport-, média- és általános tanácsadói feladatokat vitt.
Az idén nyáron tért vissza a média világába: a számára fontos szakmai sztenderdek – ideológiamentesség, tárgyszerűség, eredményesség – mentén vállalta el az Index.hu felelős szerkesztői posztját. Karrierje során számos közéleti lapban publikált; televíziós és rádiós elemzőműsorok, podcastek állandó vendégszereplője. A Népszabadság kivégzése című könyv szerzője, több kötet szerkesztője, lektora, szakértője. Csaknem két évtizede médiahallgatókat oktat.